Zoknibábbal válaszoltak a kétfarkúak a békemenet „ellopását” rosszalló CÖF-vezetőnek
A megbékélést segítendő Bayer Zsolt örökérvényű gondolatait is elküldték Csizmadia Lászlónak.
A megbékélést segítendő Bayer Zsolt örökérvényű gondolatait is elküldték Csizmadia Lászlónak.
Magyarország szuverén ország, errefelé nem tűrjük, hogy holmi nagykövetek olvasói leveleket írjanak.
A Békemenetet és az ellenzéki nagygyűlést értékelte a CÖF-CÖKA elnöke, Csizmadia László.
A CÖKA vezetősége 250 ezer forintot adományoz a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetnek az Ukrajnából érkező menekültek támogatására.
A felvonulás Bencsik András szerint hungarikum. A CÖF-CÖKA molinójának a jelszava: Soha többé, stop! lesz.
A CÖF-CÖKA elnöke azt is mondta, hogy a honvédők akaratára megalakítják a Civil Igazságtételi Bizottságot.
A CÖF-CÖKA elnöke a védőoltásokról azt mondta: „legyen áldott minden egyes ampulla”.
Meglévő honlapja mellé egy újat is létrehoz az állami százmilliókkal kitömött Fidesz-párti szervezet.
Csizmadia László többször szervezett az Orbán-kormány melletti békemenetet a CÖF révén.
Csizmadia László profilt váltott, miután a kommunizmusban alapított textiláruházai nem bírták a versenyt a multikkal.
Kéthavonta imareggelikkel fogják inspirálni Európa népeit a keresztény értékek védelmére – mondta Csizmadia László. Barsi Balázs ferences szerzetes szerint az ima által kapcsolatba lépünk Istennel, az étkezés által pedig részévé válunk az univerzumnak.
Szanyi Tibor éles hangvételű levélben reagált a CÖF Sargentinit bíráló levelére és megvédte a zöldpárti politikust.
A levélben foglaltak a kormánypárti civilek szerint a magyar emberek általános véleményét tükrözik.
Évek óta várta a CÖF, hogy a Fidesz vegyen részt a békemeneten – mondta el Csizmadia László, a szervezet elnöke a demonstrációról szóló tájékoztatóján. A menetelők hangsúlyozták, hogy ők pozitív ügyért vonulnak majd, ezt követően a végromlást jósolták, ha április 8-án "hibázik" a szavazó.
Sok békemenetes szimpatizánsnak jött rosszul az esemény túl kései szervezése, de rengeteg erdélyi várható az eseményre, akik most épp a Fidesznek gyűjtöttek aláírásokat, írja az e heti HVG cikke.
A Civil Összefogás Fórum és a Civil Összefogás Alapítvány (CÖF-CÖKA) egy fillért sem fordított politikai akcióra a Magyar Villamos Művek (MVM) 500 millió forintos támogatásából.